Egyéb

Vörös-tengeren hajóztunk ismét!

By 2018-11-19 No Comments

Két évvel ezelőtti túránkhoz hasonló útvonalon, ismét az Androméda hajó kényelmét élvezve, ellátogattunk a Vörös-tenger közepén található Brothers-szigetekhez és Daedalus szirthez, valamint az elefántsziklát, azaz Elphinstone szirtet se hagytuk ki. Közvetlen a túránkat megelőzően, a Brothers szigetnél történt cápatámadás híre hamar eljutott hozzánk is, de még a 18+-os képanyag sem tántorított el a célunktól, hogy ismét ezekkel a tengeri ragadozókkal lehessünk egy víztestben, ráadásul látótávolságon belül. Láttunk is a korábbi támadásokért felelős óceáni fehérúszójú cápákat, valamint pörölycápákat is és ráadásul minden végtagunkat sikerült hazahozni, amiben nagy szerepe volt Árpinak, aki által a szemünk láttára született meg egy igazi szuperhős: a VAS(csöves)EMBER!

Gyakorlatilag az első merülésen – mítikus körülmények között – a keze ügyébe került, és azután többet el nem eresztett “szerszáma” védelmében meg se mertek közelíteni minket a tenger farkasai! A hajóról gyakran felhangzó csatakiálltása miatt a hajót is messze elkerülték ezek a fenevadak.

Fényképes élménybeszámolónkat a képre vagy ide kattintva lehet áttekinteni.

Videóanyag is bőven keletkezett, amiből Mikinek köszönhetően ez a filmetüd készült!

Powered by themekiller.com